Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége

Tisztelt Olvasónk!

A rovatban megjelenő cikkekkel, elemzésekkel az a célunk, hogy fórumot adjunk azoknak a kezdeményezéseknek, javaslatoknak, véleményeknek, amelyekkel javítható a lakosság egészségi állapota, a betegellátás színvonala, és az egészségügyben dolgozók megbecsültsége. Szeretnénk lehetőséget nyújtani az érdeklődőknek a párbeszédre az ágazatot érintő változtatások előtt. Várjuk olvasóink cikkeit, hozzászólásait is a nogradi.erzsebet@medicinaforum.hu  e-mail címre.

Medicina Fórum
Munkatársunktól

Eredményesen lezárult a napelemes rendszer telepítéséről szóló „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben” elnevezésű uniós projekt, amely az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap és Magyarország kormánya társfinanszírozásával ez év március 15. és június 30. között, összesen 132 672 228 forintból valósult meg. A projekt keretében öt intézeti épületnél elektromos áramtermelő, fotovoltaikus működési elvű napelemes rendszer telepítése valósult meg – tudtuk meg Kovács Gábortól, az intézet főigazgató főorvosától.

kor

A pályázati kiírás célja volt, hogy ösztönözze a környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító fotovoltaikus rendszerek elterjedését, támogassa a meglévő fosszilis alapú villamosenergia felhasználásának megújuló energiaforrásra való teljes, vagy részleges kiváltását, illetve járuljon hozzá a megújuló energiaforrás felhasználás növeléséhez és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez

Ezzel összhangban a fejlesztés az intézmény működtetéséhez szükséges energiaszükséglet biztosítása érdekében növeli a környezetbarát energiaforrások felhasználásának arányát. A projekt keretében elektromos áramtermelő, fotovoltaikus működési elvű napelemes rendszer telepítése valósult meg. A fejlesztésbe vont, megfelelő tájolással rendelkező 5 épületnél (Tisztilak, Sebészet, Műszaki épület, Raktár, „A” épület) összesen 220,86 kWp energiatermelő kapacitás létesült a tervezetteknek megfelelően 818 db napelem beépítésével. A napelem mező telepítése az intézet éves villamos energia igényének 10-12 százalékos megtermelését teszi lehetővé. A megújuló energiamennyiség évente több mint 8 millió forint megtakarítást és 220,596 tCO2/év egyenértékű üvegházhatású gáz kibocsátás csökkenést eredményezhet.

A projekt hozzájárul Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervében kitűzött megújuló energiafelhasználás részarányának növeléséhez, valamint a KEHOP 5. prioritás 2. intézkedésében megfogalmazott célok eléréséhez.