Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége

Tisztelt Olvasónk!

A rovatban megjelenő cikkekkel, elemzésekkel az a célunk, hogy fórumot adjunk azoknak a kezdeményezéseknek, javaslatoknak, véleményeknek, amelyekkel javítható a lakosság egészségi állapota, a betegellátás színvonala, és az egészségügyben dolgozók megbecsültsége. Szeretnénk lehetőséget nyújtani az érdeklődőknek a párbeszédre az ágazatot érintő változtatások előtt. Várjuk olvasóink cikkeit, hozzászólásait is a nogradi.erzsebet@medicinaforum.hu  e-mail címre.

Medicina Fórum

Forrás: Gyógyulj velünk Egyesület

A Gyógyulj Velünk Egyesület beadványát alább közöljük:
1. A kiírás azonos hatásúnak vélelmez különböző onkológiai hatóanyagokat, ezt a vélelmet semmilyen általunk ismert direkt összehasonlító klinikai vizsgálat vagy törzskönyvező hatóság sem támasztja alá. Vitatjuk az egyes indikációkban felsorolt hatóanyagok egy kategóriába sorolásának szakmai megalapozottságát.
2. Tiltakozunk az ellen, hogy egy adott indikációs körben eddig elérhető – tehát orvosszakmailag és a finanszírozó által is támogatottan, indokolt módon alkalmazható – terápiák orvosszakmai indokoltságát ezen túl kizárólag a gyógyszer ára alapján határozzák meg.
3. Tiltakozunk az ellen, hogy a kiírás által érintett indikációkban a kiírás szerinti közbeszerzési eljárással történő gyógyszerbeszerzésnek az eddigi onkológiai terápiás gyakorlathoz képest terápiaszűkítés legyen a következménye.
4. Vitatjuk annak szakmai megalapozottságát, hogy az új közbeszerzési gyakorlat korlátozni tervezi a kezelőorvos – eddig a finanszírozó által biztosított, tehát szakmailag indokoltnak tartott – terápiaválasztási szabadságát.
5. Tiltakozunk az ellen, hogy az új eljárásrend megfossza az érintett daganatos betegeket attól a lehetőségtől, hogy partnerként részt vegyenek a gyógyítási folyamatban, megfossza attól a lehetőségtől, hogy a gyógyszer hatásának vélelmezett statisztikai valószínűségén túl a beteg által elviselhetőnek tartott mellékhatásokat is figyelembe véve történjen meg a terápiaválasztás.
Kérjük hivatalos válaszukat fenti kifogásainkra. Kérjük továbbá, hogy
II. 1. Tájékoztassanak tételesen azokról a tudományos összehasonlító elemzésekről, amelyekre alapozva az egyes indikációkban felsorolt hatóanyagokat azonos hatásúnak vélelmezik.
2. Tájékoztassanak arról, hogy melyik orvosszakmai szervezet, illetve milyen összetételű grémium véleményezte a tervezetet, kik és milyen szakmai véleményt fogalmaztak meg?
3. Tájékoztassanak arról, előzetesen milyen tájékoztatást nyújtottak a kiírásról az érintett betegeket képviselő társadalmi szervezeteknek? Mi volt ezen szervezetek álláspontja?
4. Ha nem történt előzetes egyeztetés a betegeket képviselő szervezetekkel, miért nem látták ezt indokolnak?
5. Tájékoztatásukat kérjük, hogy a kiírás szerint tervezett új eljárásrend előzetes számításaik szerint mekkora életnyereség-elmaradást okoz azáltal, hogy a betegek egy részénél nem a személyre szabottan leginkább optimális gyógyszerrel kezdik meg a terápiát?
6. Kérjük a vitarendezési kötelezettség minden érintett szereplő számára elfogadható lezárásáig a tender felfüggesztését, egyúttal az érintett indikációkban a terápiaválasztás eddigi lehetőségének megtartását és a folyamatos gyógyszerellátás biztosítását.
7. Kérjük a tender visszavonását, egyúttal az érintett indikációkban a terápiaválasztás eddigi lehetőségének megtartását és a folyamatos gyógyszerellátás biztosítását.