Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége

Tisztelt Olvasónk!

A rovatban megjelenő cikkekkel, elemzésekkel az a célunk, hogy fórumot adjunk azoknak a kezdeményezéseknek, javaslatoknak, véleményeknek, amelyekkel javítható a lakosság egészségi állapota, a betegellátás színvonala, és az egészségügyben dolgozók megbecsültsége. Szeretnénk lehetőséget nyújtani az érdeklődőknek a párbeszédre az ágazatot érintő változtatások előtt. Várjuk olvasóink cikkeit, hozzászólásait is a nogradi.erzsebet@medicinaforum.hu  e-mail címre.

Medicina Fórum

Munkatársunktól

k1

Közel kétszázhúsz vendég vett részt az őszi Medicina Fórum konferencián és a rendezvény keretében megtartott VI. Egészségügyi Miniszteri - Államtitkári Csúcstalálkozón november 24-én a Kempinski Hotel Corvinus konferenciatermében.

k2

A nyitóelőadást tartó Nógrádi Tóth Erzsébet emlékeztetett arra, hogy az egy évvel korábbi konferencián a WHO Európai Bizottságának igazgatója bejelentette, hogy idén szeptemberben Budapest ad otthont a szervezet kongresszusának. A budapesti tanácskozáson elfogadott célok között a WHO küldöttek a korai halálozás csökkentését, a várható élettartam növelését, az egyenlőtlenségek csökkentését, a jólét fokozását, és az egészséghez való általános jog biztosítását fogadták el. Arról is hallhattunk a nyitóelőadásban, hogy az emberek egészségi állapotát a társadalomban elfoglalt helyzet, az egészséget veszélyeztető kockázati tényezők, az egészségügyi rendszer, a gazdaság állapota is befolyásolja, de nem maradhat ki az egyén felelőssége sem a saját egészsége megőrzésében.

k3

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kiemelte az államadósság csökkenését és a foglalkoztatás, valamint a bérek kedvező alakulását, majd ismertette az Irinyi tervet, amely a mennyiségi növekedés helyett a minőséget célozta meg. A hét kiemelt terület egyike az egészségipar, amelynek a nemzetgazdaságban betöltött szerepe jelentős. Komoly lehetőség van a gyógyszer- és gyógynövényiparban, a biotechnológiában, és egyre nagyobb ütemben fejlődik az orvosi eszközgyártás és az egészségturizmus is. Utalt arra, hogy a Föld népességének várható élettartama két évtized alatt 6 évvel nőtt, és miközben egyre többen vagyunk, a krónikus betegségek száma is növekedett, a társadalom pedig egyre inkább elöregedik, aminek következtében az egészségügy, az egészségipar szerepe felértékelődik. Az ágazat GDP részesedése 2020-ra elérheti a 15 százalékot, amelyet adócsökkentéssel, pályázatokkal, képzésekkel, exporttámogatásokkal is segítenek.

k4

Mészáros János az EMMI egészségügyért felelős helyettes államtitkára beszámolt a népegészségügyi intézkedésekről, amelynek eredményei már látszanak. A születéskor várható élettartam hosszútávon növekvő tendenciát mutat Magyarországon. A születéskor várható élettartam 2016-ban a férfiaknál 72,5, a nőknél 79,6 év. A kormány prioritásként kezeli a keringési-, a cukorbetegség-, a krónikus légzőszervi- és mozgásszervi betegségek megelőzését és a gondozást. Cél a daganatos betegségek kockázatának csökkentése, a betegség korai felismerése és kezelése. Fontos a lelki egészség fejlesztése, a mentális zavarok megelőzése, de a környezet - egészségügyi biztonság fejlesztése is. A kormány kiemelten kezeli az egészségügyi ellátórendszer megelőzési szemléletű fejlesztését. A lakosság egészségének megőrzése, illetve fejlesztése egyéni és társadalmi felelősség. Az „Egészséges Magyarország 2014–2020” Egészségügyi Ágazati Stratégia 2020-ig határozza meg a népegészségügyi stratégiai célokat. Rögzíti a lakosság-közeli ellátások, integrált szolgáltatások megerősítését, ennek keretében az egészségügyi alapellátás fejlesztését, a szakmai támogatási rendszer erősítését.

k5

Balogh Sándor, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének (MÁOTE) elnöke visszatekintve az egyesület ötven évére úgy fogalmazott, hogy az akkor elfogadott cél ma is érvényesnek tekinthető: az általános orvoslás elsődleges, személyes és folyamatos ellátást nyújt az egyén, a család és a közösség számára. Ám ezt a célt veszélyezteti, hogy kevés az általános orvos és kedvezőtlen a háziorvosok korösszetétele. 2010-2015 között nőtt a háziorvosok átlagéletkora, egyre kevesebb a fiatal, nem ritka a 70 év feletti doktor. A tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok zöme a kis létszámú körzetekben van, például az 500 fő alatti körzetek csaknem 64 százaléka üres. Szerinte átgondolandó az életképtelen praxisok megtartása, de az is, hogy milyen eszközökkel lehetne vonzóbbá tenni a fiatalok számára is a háziorvoslást.

k6

Thomas Straumits az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) svéd származású elnöke azzal kezdte előadását, hogy a magyarok várható élettartam az egyik legalacsonyabb Európában. Az elnök szerint ennek egyik meghatározó oka, hogy Magyarországon az átlagembereknek rossz az egészségértése. Ennek megváltoztatása érdekében az AIPM immár második esztendeje pályázatokat ír ki az egészségügyi szolgáltatók és a média munkatársainak, amely igen sikeres. Beszélt arról is, hogy a már megbetegedettek számára az innovatív gyógyszerek jelenthetnek gyógyulási esélyt.

 cs1

Az alapellátás helyzetét a konferencián megtartott rendhagyó miniszteri - államtitkári kerekasztal beszélgetésen vitatták meg a résztvevők a hallgatóság aktív közreműködésével.
Gógl Árpád korábbi egészségügyi miniszter „Merre van előre?”címmel megtartott vitaindító előadásában úgy fogalmazott, hogy érdemes lenne újragondolni az alapellátás struktúráját. Derültséget váltott ki a hallgatóság körében, amikor egy, a tengeren hányódó hajóval illusztrálta, hogy amint azon a kapitánynak nem könnyű navigálni, legalább annyira nehéz az ágazat irányítójának a helyzete is. Amúgy a mintegy másfél órás kerekasztal beszélgetésre – az egyes témákban eltérő szakmai vélemények ellenére is - jellemző volt a jó hangulat.
Gógl Árpád úgy véli, hogy az elmúlt időszakban hozott struktúraváltás nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. Az lenne a feladat, hogy a struktúraváltás alapjain megvalósítsák a rendszer fenntartható, összehangolt működését, és kezeljék a finanszírozási és humán erőforrás feszültségeit. Utalt a vonatkozó jogszabályra, amely szerint az egészségügyi alapellátás a beteg a lakóhelyén, illetve annak közelében, a választása alapján igénybe vehető. Fontos a hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, folyamatos egészségügyi ellátás, nemtől, kortól és betegségtől függetlenül. Véleménye szerint az egyik megoldás lehetne a problémákra a kistérségi járóbeteg-ellátók beolvasztása a praxisközösségekbe és újra kellene gondolni az önkormányzatok szerepét is. A volt tárcavezető a kompetenciák újraosztását kulcskérdésnek tartotta.

k8

Ezt követően a csúcstalálkozó résztvevői igyekeztek megvitatni a moderátor, Nógrádi Tóth Erzsébet által felvetett témákat. A mostani, hatodik találkozó rendhagyó volt, hiszen a gyakorló orvosok képviseletében részt vett a vitában Dr. Póta György házi gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Dr. Szabó János háziorvos, az EMMI Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvosi Tagozat vezetője, valamint részt vettek a járulékfizető munkáltatók képviseletében Blazsevácz Péter és Szlávik Péter, a Joint Venture Szövetség Egészségügyi Bizottságának társelnökei.
Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár elöljáróban leszögezte, hogy 2010. és 2016. között 900 milliárd többlet forint érkezett az egészségügybe, ám úgy tűnik, hogy a problémák megoldása nem csak a pénzen múlik.
Az első kérdésben szinte mindenki egyetértett, nevezetesen abban, hogy a nyugdíjasokat vissza kellene hívni a munkába. Ám ez a háziorvosok emberi erőforrás problémáin keveset segít, hiszen a legtöbb alapellátó eleve a nyugdíjkort betöltve is dolgozik. Rácz Jenő korábbi egészségügyi miniszter szerint hiba volt ezt a jogszabályt kiterjeszteni a munkaerőhiányos egészségügyre. Kökény Mihály korábbi miniszter egyenesen bűnös dolognak minősítette, hogy a 2013-as kényszernyugdíjazási rendeletet az egészségügyre is kiterjesztették. „Az pedig megalázó, hogy a rendelet hatálya alóli mentességet az orvosoknak kérvényezni kell” - mondta. Az államtitkár szerint azonban nem ez az igazi probléma, hiszen szinte mindenki automatikusan megkapja a mentességet.
A háziorvosok megbecsülését valóban vissza kell adni, például a béremeléssel, de talán ennél is fontosabb a kompetenciák újraosztása – mondta az államtitkár. Egy felmérés szerint a fiatalok főleg azért nem választják a háziorvosi szakmát, mert nem vonzó számukra a magányos munka, tehát az egy orvos egy nővér felállás. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint a fiatalabb orvosok vonakodása az alapellátástól is azt igazolja, hogy a pénz nem minden, hiszen az állam tavaly 750 millió, idén már 1,25 milliárd forint pályázati pénzt biztosított a praxis-vásárláshoz, letelepedéshez. Szerinte olyan kompetenciákat kell adni a háziorvosoknak, amelyek jelenleg csak a szakellátásban, a fekvőbeteg intézményekben érhetők el, az valószínűleg megmozgatja a fiatalabbakat is. Egyébként a betöltetlen praxisokra eddig 55 pályázat érkezett, a pályázó orvosok átlagéletkora 44 év. Hozzátette: a 300 körüli betöltetlen háziorvosi praxis közül 200-ban olyan alacsony a betegszám, hogy szinte megszűnésre vannak ítélve. A fennmaradó 100 közül pedig 55 a pályázattal betölthető. Amúgy 12-20 millió forint jár azoknak, akik az üres praxisokba jelentkeznek, az összeg nagysága attól függ, hogy milyen régóta nincs ott orvos.
Téma volt a svájci modell kiterjesztése. Szabó János szerint a praxisközösségek megoldást jelenthetnek erre a problémára, és firtatta, hogy lesz-e pénz a modellkísérletben részt vett praxisok további működtetésére, illetve ennek a rendszernek a kiterjesztésére. Úgy véli Szabó János, hogy olyan praxisközösségek kialakítására lenne szükség, amelyekben az orvosok mellett gyógytornászok, dietetikusok, szociális gondozók is segíthetik a pácienseket. Székely Tamás korábbi miniszter szerint ugyan a pénz nem minden, de azért jó, ha van. Elismerte, hogy jelentősen nőtt az utóbbi években a praxisok finanszírozása, mostanra átlagosan eléri a havi 1,2-1,3 millió forintot. De ha lebontjuk ezt az összeget, kiderül, hogy még mindig kevés. Például ha a háziorvos 600 ezer, az asszisztense 350 ezer forintot kap havonta bérként, az adókkal és a többi járulékkal szinte az egész pénz elmegy és már a működtetésre alig marad. Tehát mégis csak további forrásokra van szükség az ágazatban - hangsúlyozta a volt tárcavezető.

k9

Élénk vita alakult ki a november elsejével bevezetett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről (EESZT). Ez kétségtelenül gyorsítja majd a betegek adataihoz való hozzáférést a beteg által felhatalmazott orvosoknak. Így gyorsabban felállítható a diagnózis, olajozottabban mehet a beteg a szükség szerinti szakorvosokhoz. Az EESZT-be az egészségügyi szolgáltatók és a gyógyszertárak is bekapcsolódnak – mondta az államtitkár.

k10

Amúgy nagyjából teljes volt az összhang a jelenlévők között, hogy ez a jövő, végig kell csinálni, még akkor is, ha a bevezetés, a felkészülés, főleg a felkészítés döcögős volt. Rácz Jenő korábbi miniszter szerint sem a hibákat kell nézni: "Ha soha nem vezetjük be, soha nem is fog működni!" - mondta. Az is érdekelte a jelenlévőket, hogy lesz-e szankciója annak, ha a november 1- je óta élesben működő rendszerhez az egészségügy valamely szereplője nem csatlakozik. Az államtitkár megerősítette: jövő november 1-ig nincs szankció, akkor a tervek szerint már a magánellátóknak is be kell kapcsolódniuk az elektronikus térbe, akkortól már mindenkinek használnia kell az EESZT-t. A JVSZ társelnökei leszögezték: a munkáltatók érdeke az alapellátás megerősödése, hiszen a munkavállalóknak jó, ha a háziorvosnál kapnak végleges ellátást, így mielőbb visszatérhetnek a munkába.
Téma volt a beszélgetés során az is, hogy a szakellátáshoz hasonlóan kiterjeszthető-e a fizetős ellátás a háziorvosoknál. Póta György határozottan tiltakozott ez ellen, etikátlannak tartaná azt. Ebben a kerekasztal résztvevők egyetértettek. Egyébként elhangzott az is, hogy több feladatot, például a jogosítványhosszabbítást most is térítés ellenében végeznek el a háziorvosok.

MEDICINA FÓRUM KÖNYVBEMUTATÓ

k11

A Medicina évkönyv immár ötödik alkalommal jelenik meg, veszi számba egy kötetben a gyógyítást végző szolgáltatókat és a vállalkozási szférában tevékenykedő cégeket – kezdte a könyvbemutatót Kovács Árpád. ”Célunk hogy a kiadványban transzparenssé váljon a magyarországi egészségügyi intézmények, a gyógyítók minősítési rangsora egy adott szakterületen belül” - mondta.
A kiadvány révén a figyelem előterébe kerül az egészségügy, ami azért fontos, mert ez az ágazat a nemzetgazdaság fejlődésében meghatározó jelentőségű, a kutatás – fejlesztés - innovációt tekintve az egészségipar a nemzetgazdaság húzóágazata. A gyógyító intézmények pedig nem csupán elköltői a közpénzeknek, hanem az emberek egészségének megőrzésével, visszaadásával fontos tényezői a GDP növekedésnek.
Az érdeklődők elemzést találnak az állami költségvetés és az egészségbiztosítási alap költségvetésének összefüggéseiről, a kórházak gazdálkodásáról, az egészségipari vállalkozások nemzetgazdaságban betöltött szerepéről. A kötet első részében kapott helyett a 200-200 legnagyobb bevételű közfinanszírozott gyógyító intézmény, illetve egészségipari vállalat. E mellett a könyv szerkesztői szakmánkénti alcsoportokat is képeztek a gyógyítást végző szolgáltatók és az egészségipari cégek körében, ugyancsak a bevételeik és szakterületük alapján. Ezekhez a listákhoz az adatokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és a Bisnode nemzetközi cégcsoport szolgáltatta, hiteles forrásból.
Az évkönyvben a mennyiségi rangsorolás mellett az államigazgatási szféra, az egészségügy, az egészségüggyel foglalkozó közgazdászok és szakmai szervezetek, betegszervezetek, az egészségipar jeles személyiségeinek elemző írásai is olvashatók az ágazatról. „Több mint 50 igen értékes publikációt találnak a kötetben, ami egyfajta kortörténeti dokumentum is a jövő számára” – mondta Kovács Árpád.

k12

Oberfrank Ferenc, a MOTESZ megválasztott elnöke, a Medicina évkönyvhöz kötődő pályázatok zsűrijének tagja elmondta: a Medicina Fórum pályázatok elbírálására felkért zsűri a szakmai és tudományos szervezetekkel együtt dolgozta ki és hirdetette meg a pályázatokat az egészségügyi szolgáltatóknak, orvosoknak és a háttériparban tevékenykedő cégeknek.
A kérdőíveket önbevallásos alapon töltötték ki a pályázók, a válaszokat egységes pontrendszer alapján összesítette, előzsűrizte az illetékes egészségügyi szakmai testület, végül a pályázatokat elbíráló zsűri véleménye alapján alakult ki a végleges sorrend. A pályázat célja, hogy a lakosság számára is elérhető legyen egy transzparens egészségügyi információs adatbázis a kórházakról. A lakosság számára is láthatóvá kell tenni az intézmények gyógyító munkájának eredményességét, hatékonyságát, a betegek biztonságát, a korszerű, szövődménymentes kezeléseket. Az idei pályázók között megjelentek az onkológiai centrumok, ami nagyon fontos, hiszen hazánk dobogós helyen áll a világ országai között a rákos betegek számát és halálozását tekintve.

cs3

A DÍJAZOTTAK ÉRTÉKELÉSE

k14

„Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan ismét pályázatot írtunk ki az egyetemi klinikai központok, országos intézetek, szakkórházak, a megyei, városi és fővárosi kórházak részére a kiváló intézeti cím elnyerésére. A kitöltött kérdőíveket öt szempont szerint értékeltük. Az emberi erőforrás helyzetet a szakorvosok, minősített orvosok, rezidensek száma alapján, valamint a különböző végzettségű szakápolók foglalkoztatottságának figyelembevételével rangsoroltuk. Lényeges szempont volt a kártérítési perek száma, illetve a klinikai vizsgálatokban való részvétel is. A szolgáltatás és infrastruktúra értékelésekor a hotelszolgáltatás, műszerellátottság, élelmezés adatai voltak a legfontosabbak. A szabályozottság tekintetében a dokumentációs és informatikai, a minőségirányítási rendszereket és a szövődményjelentéseket értékeltük. A szakmai szervezettség a diagnosztikai és terápiás eszköztárra a sürgősségi és rehabilitációs, valamint egynapos ellátások szervezettségére és a mortalitási adatokra alapozva került értékelésre. A gazdálkodást a lejárt adósságállomány, a saját bevételek, a beruházások és a szolgáltatások kiszervezettségének mértéke alapján ítéltük meg. Négy kategóriába soroltuk a pályázó kórházakat” – ismertette a bírálati szempontokat Velkey György.

NYERTES EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK

k15

Kiváló egyetem
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ orvosai és a szakápolói között kiemelkedő a minősítettek, több szakvizsgával, felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Az egyetem belső szabályozottsága kiváló, minőségirányítási rendszere, informatikai dokumentációs rendszerei, a szövődmények rögzítése magas színvonalú. Diagnosztikai és terápiás arzenálja kiemelkedő, gazdálkodása egyensúlyi állapotban van, lejárt tartozása elenyésző.

cs2

Országos intézetek, szakkórházak (B. Braun különdíj)
A kórházak közül kiemelkedik a Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet a magasan képzett szakembergárdájával. A több szakvizsgával rendelkező és minősített orvosok, valamint magasan képzett szakasszisztensek és szakdolgozók aránya jelentős. Gazdálkodása egyensúlyban van, műszerezettsége és infrastruktúrája jelentősen fejlődött, szolgáltatásainak minősége javult.

k17

Kiváló megyei kórház
A Tatabányai Szent Borbála Kórház szolgáltatási struktúrája és infrastruktúrája az egész kórházrendszerben a legjobbak között van, működése kiválóan szabályozott, minőségirányítási, betegdokumentációs és információtechnológiai rendszere igen jó. A szükséges diagnosztikai és terápiás arzenállal annak ellenére rendelkezik, hogy a kisebb méretű megyei kórházak közé sorolható.

k18

Kiváló városi kórház
A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház infrastruktúrája, szolgáltatási színvonala és szabályozottsága kiemelkedik a városi kórházak közül. Szakmailag jól szervezett, a szükséges diagnosztikai és terápiás technológiával rendelkezik. A városi kórházak között az emberi erőforrás ellátottsága is jó mind orvosok, mind szakdolgozók tekintetében.

k19

Kiváló Onkológiai Centrum (MSD különdíj)
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Osztálya az ország egyik legnagyobb forgalmú onkológiai ellátó helye, orvosszakmai és tudományos központja. Kiemelkedő a szűrési tevékenysége, az onkoteamének működése, kiépített a diagnosztikus és sebészeti kapacitása. Önálló hospice osztálya van. A Swiss Gruop for Clinical Cancer Research (SAKK) egyetlen hazai vizsgálóhelye, 120 feletti klinikai fázisvizsgálatban vesz részt. Jelentős a szerepe a terápiás protokollok kialakításában, a továbbképzések szervezésében.

Oberfrank Ferenc elmondta, hogy az idén is kiírta a zsűri a rezidensek számára is a pályázatot. A fiatal szakorvos jelöltek a pályázataikban dicséretes szakmai tudásról, a betegekkel való kapcsolatukról, a betegségek megelőzése érdekében vállalt közösségi munkáról tettek tanúbizonyságot, ami a jövő egészségügye, a minőségi betegellátás záloga.

Kiváló rezidens (Sanofi különdíj)

k20

Kiváló rezidens (Sanofi különdíj)
Dr. Grolmusz Vince Kornél a SE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika rezidense, szakmai területe a klinikai genetika és az onkogenetika. Summa cum laude képesítéssel végzett a SOTE ÁOK-n. 2013-ban elnyerte a SE Kiváló Tudományos Diákköri Hallgatója címet. Idén egyetemi doktori PhD fokozatot szerzett. Részt vesz a klinika európai szintű, a ritka betegségek ellátását összefogó Orphanet hálózat felé történő adatszolgáltatásban. Nemzetközi folyóiratban megjelent eredeti közleményeinek száma 10, összesített impakt faktora 25,648.

k21

Kiváló rezidens (Sanofi különdíj)
Dr. Benke Kálmán az Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika szívsebészeti rezidense. Summa cum laude képesítéssel végezte el a SE ÁOK-t. Több mint 20 drog, alkohol és dohányzás prevenciós előadást tartott középiskolákban. Kétszer nyert köztársasági ösztöndíjat. PhD fokozatszerzése folyamatban van. Tudományos érdeklődése a kardiovaszkuláris hatáspontú gyógyszerek vizsgálata. A Fiatal Szívsebészek Fórumának egyik alapítója. A Magyar Orvoslabdarúgó Válogatott tagjaként világbajnoki ezüst és bronzérmes. Összesített impakt faktora 32,776, idézetek száma: 70.

Ugyancsak dicséretes a gyógyszertárak szerepe a betegek és általában a lakosság életmódjának formálásában. Jelentős szerepük van a lakosság egészségkultúrájának emelésében, a prevenciós szemlélet általánossá tételében.

k22

Kiváló Gyógyszertár
A jánoshalmai Benkő Patikában oktató helyiséget alakított ki, helyet adnak a „beteg klubok” rendezvényeinek. Rendszeresen végeznek szűrővizsgálatokat. A protézisre szorulókat szakszerű mintavétellel segítik. Több szakvizsgával is rendelkeznek a gyógyszerészei és szakasszisztensei. Kicsi a betegek visszahívása, a magisztrális készítményeket 2 órán belül elkészítik. Számos tájékoztató anyag áll az officinában várakozó betegek rendelkezésére.

Az egészségiparban tevékenykedő cégek minőségi munkája nélkül nincs gyógyítás. A számukra kiírt pályázatokból kiderült, hogy a kisebb és a nagyobb árbevételből gazdálkodó egészségügyi vállalatok, gyógyszergyártók, orvostechnológiai vállalkozások, közvetlenül a gyógyításban is részt vevő szolgáltatók a főtevékenységük mellett társadalmi felelősségvállalásukkal, az egészségügyi szakemberek képzésének, továbbképzésének a támogatásával, az egyetemekkel és a kutatóintézetekkel együtt végzett tudományos együttműködéssel, a klinikai vizsgálatokkal, a különféle egészségmegőrző programok fölkarolásával létfontosságú szerepet töltenek be hazánkban.

k23

Kiváló Gyógyszergyár
A multinacionális Richter Gedeon Nyrt. ezer fős kutató-fejlesztő bázisával több mint 200 féle originális, generikus és licenckészítményt gyárt. Portfóliója szinte valamennyi terápiás területet átfogja, különösen a nőgyógyászati, a szív- és érrendszeri, a központi idegrendszerre ható termékek fejlesztésére és gyártására fókuszál. Több mint 40 országban 5 gyártóhellyel, 29 képviseleti irodával, 38 kereskedelmi leány- és nagykereskedelmi vállalattal van jelen. Jelentős a társadalmi felelősségvállalása, a lakosság egészséges életmódját segítő programokat működtet.

k24

Kiváló Orvostechnológiai Szolgáltató
A B. Braun multinacionális családi vállalkozás 61 országban több mint 50 ezer munkatársat foglalkoztat. A hazánkban 25 évvel ezelőtt alapított társaság a dialízis szolgáltatás mellett gyártási és fejlesztési tevékenységet is folytat, az évi átlagos foglalkoztatottak száma 1767 fő. A Gyöngyösön fölépített gyáregységében több mint 900 munkatársa dolgozik, a térség második legnagyobb munkaadója. Fejlesztési divíziója több mint 60 mérnök munkatárssal végzi a dialízis készülékek hardver- és szoftverfejlesztését. Jelentős a társadalmi felelősségvállalása.

k25

Kiváló Orvostechnológiai Vállalat
A Hartmann-RICO Hungária Kft.
A Hartmann csoportot 1818-ban, az iparban úttörőnek számító Ludvig von Hartmann hívta életre és közel 200 éve fejleszt innovatív, formabontó megoldásokat. 30 országban rendelkeznek képviselettel és 100 országban forgalmazzák termékeiket, több mint 10 ezer munkatárssal. Magyarországon 1997. november 1-én alakult meg a leányvállalat. Termékeik megtalálhatók az inkontinencia és ápolás, műtéti termékkör, sebkezelés, személyes egészségügyi gondoskodás és fertőtlenítés területén.

k26