Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége

Tisztelt Olvasónk!

A rovatban megjelenő cikkekkel, elemzésekkel az a célunk, hogy fórumot adjunk azoknak a kezdeményezéseknek, javaslatoknak, véleményeknek, amelyekkel javítható a lakosság egészségi állapota, a betegellátás színvonala, és az egészségügyben dolgozók megbecsültsége. Szeretnénk lehetőséget nyújtani az érdeklődőknek a párbeszédre az ágazatot érintő változtatások előtt. Várjuk olvasóink cikkeit, hozzászólásait is a nogradi.erzsebet@medicinaforum.hu  e-mail címre.

Medicina Fórum
Munkatársunktól

u1

Ünnepélyes keretek között december elsején adták át az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete által alapított Nekem Szól! Egészségértés Díj 2017 pályázat díjait a Budapest Music Centerben. A fődíjat ezúttal az Országos Gerincgyógyászati Központ kapta meg.
Ahhoz, hogy az emberek elkerülhessék a betegségeket, megfelelő időben eljussanak az orvoshoz, vagy megtalálják az állapotuknak leginkább megfelelő kezeléseket, érteniük kell az egészségüggyel kapcsolatos információkat, ám ez hazánkban hiányos - derült ki a Szinapszis Kutató Intézet „Egészségértés” kutatásából. Az is tetten érhető egy másik felmérés alapján, hogy az érintettek három alkalomból kétszer valós segítség helyett az interneten keresnek rá tüneteikre, és az esetek túlnyomó többségében (78%-ban) nem hiteles információhoz jutnak hozzá, ami gátolja az egyént problémája valós megoldásában.
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) – az egészségértés fenti problémájára történő figyelemfelhívás, illetve a helyzet javítására irányuló lépések támogatása érdekében – másodszorra hirdette meg az egészségértés díjat. Legfontosabb célkitűzése a Nekem Szól! Egészségértés díj kiírásával, hogy támogassa azokat a kezdeményezéseket, amelyekkel a hiteles egészségügyi információk minden egyes ember számára olyan módon válnak elérhetővé, ahogy azt ő maga a legkönnyebben fel tudja használni.
A pályázatra 2017. január 1. és 2017. október 15. között Magyarországon futó programokkal, 5 kategóriában – egészségügyi és oktatási intézmények, egészségügyi szakemberek, betegszervezetek, társadalmi-, állami- és gazdálkodó szervezetek, valamint újságírók és bloggerek – lehetett nevezni. A pályázat ez évben is megmozgatta az egészségügy majdnem minden szegmensét, a betegszervezetektől a gyógyszerészeken át a bloggerekig, az egészségfejlesztési irodától a megyei ÁNTSZ irodákon át az általános iskolákig. Rekord számú, 106 pályamű érkezett be. Az idei pályázatokra jellemző a digitális tér egyre jobb kihasználása, számos pályázó rendelkezett a hagyományos weboldal mellett social média felülettel vagy youtube csatornával is.
Thomas Straumits, az AIPM elnöke a díjátadón hangsúlyozta: „Az egyesület elkötelezett az egészségértés fejlesztése mellett, hiszen az alacsony egészségértés nem csak az egyén számára kedvezőtlen, de az egészségügyi rendszer forrásainak pazarlásához is vezethet. Egyesületünk 2015-ben kezdett az üggyel foglalkozni: elsőként készíttettük el az ország egészségértés kutatását, melynek eredményét számos helyen bemutattuk és amelyről elkötelezetten edukáljuk az egészségügy szereplőit. 2016-ban megalapítottuk az egészségértés díjat, és büszkék vagyunk arra, hogy idén is megannyi fantasztikus pályázat érkezett. Számos egyéb programmal is támogatjuk a magyar emberek jobb egészségértését, ilyen például a laikusoknak szóló www.okosgyogyszer.hu, vagy a betegszervezetek számára szóló ingyenes továbbképző program, a BETA (Betegszervezetek Akadémiája)”
Az Egészségügyi és oktatási intézmények kategória nyertese, egyben a Nekem szól! Egészségértés díj 2017 fődíjasa az Országos Gerincgyógyászati Központ, a Budai Egészségközpont Szakkórháza, mely betegoktatási programjának audiovizuális továbbfejlesztésével pályázott. Az Egészségügyi szakemberek kategóriában az első helyezést Dr. Dér Péter gyógyszerész nyerte el zárt, online tanácsadást végző Facebook csoportjával. Dr. Dér Péter több kollégájával azon fáradozik, hogy a modern eszközök nyújtotta gyors reagálási idővel tudja a hozzá fordulók kérdéseit a lehető legszakszerűbben megválaszolni. A Betegszervezetek kategóriában első lett a Ritka Betegek Országos Szövetsége egy olyan felvilágosító programmal, amely a ritka betegségekben érintetteknek és hozzátartozóiknak nyújt hiánypótló, evidencián alapuló tájékoztatást. A Társadalmi-, állami- és gazdálkodó szervezetek kategória nyertese az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Resuscitatiós Társaság és az Alerant Zrt. Szív City – Te is lehetsz hős! projektje. A Szív City egy virtuális közösség, melynek önkéntes tagjai készek megmenteni a hirtelen szívmegállás köztéri áldozatait. Az Újságírók és bloggerek kategóriában Balavány György újságíró érte el az első helyezést „Felvilágosító tevékenység a médiában az öngyilkosság megelőzésért” című pályázatával. A pályázat különdíjasa: az EgészségKommandó. Az EgészségKommandó az interneten fellelhető egészségügyi oldalakat egy az átláthatóságot és szakmaiságot vizsgáló, objektív szempontrendszerben értékeli és lát el egy jelképes pecséttel, ezzel segítve elő, hogy előtérbe kerüljenek az értékes, hiteles egészségügyi weboldalak.
A zsűri elnöke dr. Pilling János, SOTE Magatartástudományi Intézet docense, tagjai: Nógrádi Tóth Erzsébet, MÚOSZ Egészségügyi, Szociálpolitikai és Társadalombiztosítási Szakosztály, elnöke, dr. Virányi Mariann, OGYÉI főosztályvezető helyettese, dr. Horváth-Sziklai Attila, Magyar Gyógyszerészi Kamara hivatalvezetője, Dr. Pásztélyi Zsolt, a MEDICINA 2000 - Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke, Koltai Tünde a Betegszervezetek Országos Szövetsége elnöke, Borjádi Györgyi, az AIPM kommunikációs menedzsere.