Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége

Tisztelt Olvasónk!

A rovatban megjelenő cikkekkel, elemzésekkel az a célunk, hogy fórumot adjunk azoknak a kezdeményezéseknek, javaslatoknak, véleményeknek, amelyekkel javítható a lakosság egészségi állapota, a betegellátás színvonala, és az egészségügyben dolgozók megbecsültsége. Szeretnénk lehetőséget nyújtani az érdeklődőknek a párbeszédre az ágazatot érintő változtatások előtt. Várjuk olvasóink cikkeit, hozzászólásait is a nogradi.erzsebet@medicinaforum.hu  e-mail címre.

Medicina Fórum
Munkatársunktól

Az étrend-kiegészítők fontos szerepet töltenek be a kiegyensúlyozott táplálkozásban, a prevencióban és az egészséges életmódban is. A jelenleg hatályos szabályozás kezdete óta Magyarországon körülbelül 20 ezer különböző étrend-kiegészítő notifikációja történt meg, az éves összforgalom 35-40 milliárd forint.
A hazai forgalmazásuk az uniós csatlakozáshoz kapcsolódó jogharmonizációs kötelezettségekhez kapcsolódik, amely ellehetetlenítette a gyógytermékek forgalomba hozatalát, helyettük étrend-kiegészítőket lehet forgalomba hozni. Ezek ugyan gyógyhatásra hivatkozással nem forgalmazhatók (az élelmiszertörvény hatálya alá tartoznak), azonban összetételüket illetően sok esetben azonosak vagy nagyon hasonlóak a gyógytermékekhez. Ugyanakkor forgalomba hozatalukhoz csak ún. notifikációs eljárás kapcsolódik, ami lényegében a hatóságnál csupán bejelentési kötelezettséget jelent. Ez magával hozta a termékhamisításokat, a kevésbé kontrollált gyártástechnológiát és a nem megfelelő címkeszövegek alkalmazását.
Az étrend-kiegészítők használatára társadalmi igény van és a gyógyszertárakban is forgalmazható termékek közé tartoznak. Ez a gyógyszertárban kockázatot jelent egyfelől a miatt, mert a gyógyszerész nem tud garanciát adni sem a termék összetételére, sem a minőségére, sem pedig a tájékoztatás validitására, másfelől a termékforgalmazáshoz kapcsolódó biztonsági problémák a gyógyszertárral (és a gyógyszertárakban forgalmazott egyéb termékekkel kapcsolatos) bizalmi kérdéseket vethetnek fel.
Az étrend-kiegészítők elnevezésüket, kinézetüket, kiszerelésüket, reklámjukat illetően nem (vagy alig) különböztethetők meg a gyógyszerektől (tabletták, kapszulák, cseppek stb., gyógyszerekéhez hasonló dobozokban). Így a velük kapcsolatos problémák negatívan hatnak a gyógyszerek – mint klasszikus bizalmi termékek – megítélésére, a velük szemben támasztott bizalomra is. Ugyanez a bizalmatlansági kockázat jelenhet meg a gyógyszerésszel és a gyógyszertárral, valamint a teljes gyógyszerellátó rendszerrel szemben, ha a gyógyszertárak hamis vagy rossz minőségű terméket értékesítenek.

etrendhanko

A hamisításokat és az uniós szabályozás érdemi változásának valószínűtlenségét látva az MGYK 2010-ben kezdeményezte, hogy az étrend-kiegészítők patikai forgalmazása a gyógyszertáraknak az addigi kereskedelmi tevékenység helyett egészségügyi feladataként kerüljön rögzítésre, mert ebben az esetben a gyógyszerészek az összetételre és a minőségre, valamint a szakmai tájékoztatók korrektségére vonatkozóan a hatósági notifikációs eljárás szabályozásának szigorítását, valamint garanciákat kérhetnek a forgalmazóktól – tudtuk meg Hankó Zoltántól a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnökétől. A gyógyszer-gazdaságossági törvény 2011. január 1-jén hatályba lépett módosítása óta az étrend-kiegészítők patikai forgalmazása egészségügyi feladat.
A gyógyszer-gazdaságossági törvény értelmében:„A gyógyszertár egészségügyi feladata a lakosság gyógykezeléséhez kapcsolódó gyógyszerek, tápszerek, gyógyászati segédeszközök és a gyógyszertárban forgalmazható egyéb termékek helyes alkalmazásra vonatkozó teljes körű tájékoztatással történő kiszolgáltatása, az e termékekkel kapcsolatos, a betegségek megelőzését szolgáló, a betegekkel történő együttműködést megvalósító felvilágosító, tanácsadó szolgáltatás, a helyes és eredményes gyógyszeres terápia elősegítése, követése, valamint a prevencióban, népegészségügyi programokban való részvétel.”
Az MGYK 2011-től először az OÉTI-vel (érdemi eredmény nélkül), majd a piac szereplőivel kezdett tárgyalásokat. Az együttműködésről leghamarabb az azonos célokat megfogalmazó MÉKISZ-szel sikerült megállapodni (mert a MÉKISZ-nek is érdeke a piac megtisztítása a csalóktól és a rossz minőségű termékeket gyártóktól). Később a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségével is sikerült egyezségre jutni, majd a HENT, a MÉKISZ, a MAGYOSZ, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége és az MGYK megállapodott egy önszabályozó piaci együttműködésben. Ennek lényege, hogy azok, akik ebben részt vesznek, vállalják, hogy az együttműködés minőségtanúsítási szabályait betartják, továbbá elfogadják a külső kontrollt. Az egymásra épülő minőségtanúsítási szabályzat alapján garantált, hogy a rendszerben részt vevő gyógyszertárba csak hamisítás-mentes, minőségi garanciával rendelkező étrend-kiegészítőt szállítanak, a gyógyszertár pedig vállalja, hogy csak az együttműködésben részt vevő forgalmazótól és nagykereskedőkön keresztül szerez be továbbértékesítésre szánt étrend-kiegészítőket.
Az együttműködési megállapodást az alapító szervezetek 2016. május 6-án írták alá; 2017 novemberében – a notifikációs eljárás módosítása miatt – módosították. A szabályzatok nyilvánosak, elérhetők az MGYK és a MÉKISZ honlapján is. A programhoz csatlakozott gyártók/forgalmazók, nagykereskedők és gyógyszertárak listája a MÉKISZ honlapján, a gyógyszertárak aktualizált listája az MGYK honlapján nyilvános. A MÉKISZ valamennyi tagvállalata (70 cég) és a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének valamennyi tagja csatlakozott az együttműködéshez. A programba eddig 1000-nél több gyógyszertár csatlakozott.
A programban részt vevő gyógyszertárak az MGYK-n keresztül megkapták a program védjegyét, amit az officinában kitűzhetnek. A biztonságos étrend-kiegészítő program nyitott, abba minden étrendkiegészítő-gyártó és forgalmazó bekapcsolódhat, aki vállalja a kötelezettségeket.
A program azt a célt szolgálja, hogy az étrend-kiegészítők fogyasztói garantált minőségű, hamisítástól mentes termékekhez juthassanak, ezáltal megszűnjön a hamisításból, rossz minőségű termék használatból adódó egészségkárosodás kockázata. A gyógyszertár biztonsági garanciát nyújthat a betegnek, hogy amit a gyógyszertárban vásárol, annak az összetétele ismert, biológiai hatása előre számítható, alkalmazása kockázatot nem jelent. A gyógyszerrel, a gyógyszerésszel és a gyógyszertárral szembeni bizalom megmaradjon, sőt erősödjön és ezzel is segítse a gyógyulást illetve az egészségben tartást.

INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUMOK

AZ EGÉSZSÉG TÍZ PARANCSOLATA

 2018

BELÉPÉS