Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége

Tisztelt Olvasónk!

A rovatban megjelenő cikkekkel, elemzésekkel az a célunk, hogy fórumot adjunk azoknak a kezdeményezéseknek, javaslatoknak, véleményeknek, amelyekkel javítható a lakosság egészségi állapota, a betegellátás színvonala, és az egészségügyben dolgozók megbecsültsége. Szeretnénk lehetőséget nyújtani az érdeklődőknek a párbeszédre az ágazatot érintő változtatások előtt. Várjuk olvasóink cikkeit, hozzászólásait is a nogradi.erzsebet@medicinaforum.hu  e-mail címre.

Medicina Fórum

Forrás: Gyógyulj velünk Egyesület

A Gyógyulj Velünk Egyesület beadványát alább közöljük:
1. A kiírás azonos hatásúnak vélelmez különböző onkológiai hatóanyagokat, ezt a vélelmet semmilyen általunk ismert direkt összehasonlító klinikai vizsgálat vagy törzskönyvező hatóság sem támasztja alá. Vitatjuk az egyes indikációkban felsorolt hatóanyagok egy kategóriába sorolásának szakmai megalapozottságát.
2. Tiltakozunk az ellen, hogy egy adott indikációs körben eddig elérhető – tehát orvosszakmailag és a finanszírozó által is támogatottan, indokolt módon alkalmazható – terápiák orvosszakmai indokoltságát ezen túl kizárólag a gyógyszer ára alapján határozzák meg.
3. Tiltakozunk az ellen, hogy a kiírás által érintett indikációkban a kiírás szerinti közbeszerzési eljárással történő gyógyszerbeszerzésnek az eddigi onkológiai terápiás gyakorlathoz képest terápiaszűkítés legyen a következménye.
4. Vitatjuk annak szakmai megalapozottságát, hogy az új közbeszerzési gyakorlat korlátozni tervezi a kezelőorvos – eddig a finanszírozó által biztosított, tehát szakmailag indokoltnak tartott – terápiaválasztási szabadságát.
5. Tiltakozunk az ellen, hogy az új eljárásrend megfossza az érintett daganatos betegeket attól a lehetőségtől, hogy partnerként részt vegyenek a gyógyítási folyamatban, megfossza attól a lehetőségtől, hogy a gyógyszer hatásának vélelmezett statisztikai valószínűségén túl a beteg által elviselhetőnek tartott mellékhatásokat is figyelembe véve történjen meg a terápiaválasztás.
Kérjük hivatalos válaszukat fenti kifogásainkra. Kérjük továbbá, hogy
II. 1. Tájékoztassanak tételesen azokról a tudományos összehasonlító elemzésekről, amelyekre alapozva az egyes indikációkban felsorolt hatóanyagokat azonos hatásúnak vélelmezik.
2. Tájékoztassanak arról, hogy melyik orvosszakmai szervezet, illetve milyen összetételű grémium véleményezte a tervezetet, kik és milyen szakmai véleményt fogalmaztak meg?
3. Tájékoztassanak arról, előzetesen milyen tájékoztatást nyújtottak a kiírásról az érintett betegeket képviselő társadalmi szervezeteknek? Mi volt ezen szervezetek álláspontja?
4. Ha nem történt előzetes egyeztetés a betegeket képviselő szervezetekkel, miért nem látták ezt indokolnak?
5. Tájékoztatásukat kérjük, hogy a kiírás szerint tervezett új eljárásrend előzetes számításaik szerint mekkora életnyereség-elmaradást okoz azáltal, hogy a betegek egy részénél nem a személyre szabottan leginkább optimális gyógyszerrel kezdik meg a terápiát?
6. Kérjük a vitarendezési kötelezettség minden érintett szereplő számára elfogadható lezárásáig a tender felfüggesztését, egyúttal az érintett indikációkban a terápiaválasztás eddigi lehetőségének megtartását és a folyamatos gyógyszerellátás biztosítását.
7. Kérjük a tender visszavonását, egyúttal az érintett indikációkban a terápiaválasztás eddigi lehetőségének megtartását és a folyamatos gyógyszerellátás biztosítását.

Medicina Fórum

Munkatársunktól

Egymilliárd forinttal növelték a háziorvosi praxisvásárlásra és letelepedésre fordítható támogatás keretét Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, így összesen 2 milliárd 250 millió forint áll rendelkezésre erre a célra – tájékoztatott az MTI.

prax

Az államtitkár hozzátette: a keretösszeget azért emelték meg, hogy minden pályázó, aki megfelel a követelményeknek, megkaphassa a támogatást, és az idei évtől alapellátó fogorvosok is jelentkezhetnek a támogatásra. A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a pályázat elnyerése után legalább hat évig biztosítják az ellátást.
A letelepedési pályázatok esetében az elnyerhető támogatási összegek alakulása attól függ, hogy hány éve volt az adott praxis betöltetlen. Így 12 millió forint nyerhető el az egy éve, 14 millió a két éve, 16 millió a három éve üresen álló praxisok esetében - ismertette az államtitkár.
Így ha valaki egy öt éve betöltetlen háziorvosi praxisra jelentkezik, akkor az elnyert támogatási összeg 20 millió forint is lehet - emelte ki Ónodi-Szűcs Zoltán. Praxisvásárlási pályázat esetében az elnyerhető támogatási összeg maximum négymillió forint.
A pályázatokat október 15-ig lehet beadni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK).
Az államtitkár beszámolt arról, hogy eddig 117 pályázat érkezett, ezek közül 73-at bíráltak el nyertesnek. Praxisjog vásárlására a 54 pályázatból 35 nyert el támogatást, letelepedési támogatást a 37 pályázóból 21 kapott, míg a fogorvosi letelepedési lehetőségre 26-an pályáztak és 17-en nyertek. Eddig csaknem 626 millió forintot fizettek ki a nyertes pályázóknak.
Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta, a kormány elkötelezett az alapellátás megerősítése mellett, és emlékeztetett arra, hogy a jövő év februárjától újra 130 ezer forinttal fog emelkedni a praxisok havi finanszírozása. Az államtitkár megemlítette, arról még folyik a konzultáció a kamarával, hogy ezt a pénzt praxisjog, kártyapénz vagy területi szorzó alapján kapják meg az orvosok.
Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta azt is, hogy jelenleg háromszáz körüli a tartósan betöltetlen praxisok száma az országban.

Medicina Fórum
Munkatársunktól


Az elmúlt évek sikeres intézkedéseinek köszönhetően, mára a legtöbb törzskönyvezett gyógyszer elérhető a betegek számára az onkológia, a hematológia, a gyulladásos autoimmun betegségek, és több más betegség esetén – áll a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) lapunkhoz eljuttatott közleményében. A NEAK elkötelezett, hogy folyamatosan biztosítsa a hozzáférést ezekhez a gyógyszerekhez még akkor is, ha egy-egy beteg kezelése akár 15-20 millió forintba is kerülhet.

kep001

Köszönhetően a szakmai együttműködésnek, és az orvosok magas színvonalú munkájának, az elmúlt időszakban kialakult a gyógyszerek felhasználásának legjobb gyakorlata, és vannak adatok az egyes készítmények valós életben mutatott eredményességére vonatkozóan is. Ezen eredményeket értékelve, a következő évre két eljárás keretében kerülnek beszerzésre a gyógyszerek.
Az első eljárásban minden egyes hatóanyag (összesen 35 gyógyszer) külön-külön soron kerül beszerzésre annak érdekében, hogy azon betegeknél, akiknek a kezelése már megkezdődött az egyik gyógyszerrel, a kezelésük továbbra is biztosítva legyen ezzel az adott készítménnyel, amíg azok hatnak a betegnél. Ez kiemelten fontos szempont, hogy amennyiben a beteg jól reagál egy kezelésre, akkor folyamatosan biztosított legyen részére az ellátás. Az így beszerzett gyógyszerekkel kezdődhet meg a betegek kezelése abban az esetben is, ha az adott gyógyszertől várjuk a legjobb eredményt a kezelés során.
A másik eljárásban több részterületet vizsgáltunk meg, ahol nagyon hasonló gyógyszerekkel történik az ellátás. Az elmúlt évek eredményeit felhasználva, elemeztük, hogy ezekben az indikációkban volt-e különbség az egyes készítmények között, a betegek rosszabbodás-mentes túlélésében, vagy a betegek életminőségében. Az eredményeinket egyeztetve a szakma képviselőivel végül is 8 rész-indikáció került kiválasztásra, ahol egy új beteg kezelésének megkezdésekor nem lehet különbséget tenni, hogy melyik gyógyszerrel érhető el jobb eredmény. Ezekben az esetekben nem indokolható, hogy egy gyártó magasabb áron adja a készítményét, mint az ugyanolyan hatású készítmény ára. Mint ahogy ez az eddigi gyakorlatban is így történt, a betegek kezelését az ugyanolyan hatású készítmények közül a kedvezőbb áruval kell megkezdeni. Helyettesítésről tehát szó sincs, a megkezdett terápiákat semmilyen esetben nem kell leváltani.
A NEAK elkötelezett abban, hogy a rendelkezésére álló forrásokat a lehető leghatékonyabban használja fel, a legtöbb egészségnyereség megvásárlásával. Felelős gazdálkodóként nem engedhető meg, hogy többet fizessen egyes gyártóknak olyan készítményért, amelyek hatásbeli többletet nem igazoltak a való életbeli alkalmazás során.
Ezek az intézkedések teszik lehetővé, hogy a legújabb gyógyszerek is késedelem nélkül eljussanak a betegekhez, amennyiben azok hosszabb túlélést vagy javulást hozhatnak a betegeknek. Az intézkedések természetesen sérthetik egyes gyártók gazdasági érdekeit, de elkötelezettek vagyunk abban, hogy a betegeknek továbbra is a lehető legmagasabb szintű kezeléseket biztosítsuk – fejeződik be a NEAK közleménye.

Medicina Fórum

Munkatárunktól

A tételes finanszírozású gyógyszerek közbeszerzésének tervezett módosításáról több hónapon át folytak a szakmai egyeztetések, melynek során az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) kezdetektől fogva jelzete jogi, orvosszakmai és etikai aggályait – áll a lapunkhoz eljuttatott közleményükben. Sajnálattal látják, hogy a költségcsökkentés jegyében bevezetésre kerülő új eljárással kapcsolatban megfogalmazott érveiket és javaslaataikat nem fontolta meg a hatóság.

image

Az október 6-án megjelent, 2017/S 192-392889 számú új közbeszerzési eljárás szerint az ún. tételes elszámolású innovatív gyógyszerek között a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) olyan árversenyt hirdet meg, melynek értelmében november 1-től egyes betegcsoportokban csak egy innovatív gyógyszer marad, mint kötelezően választandó terápia. A jövőben a tendereljárás eredményeként kialakuló ársorrendben kell majd az orvosnak a terápiákat alkalmazni, és csak az elsőként választandó terápia eredménytelensége esetén áll vissza a beteg érdekein és az orvos szabad szakmai belátásán alapuló döntési jog – miközben az onkológiai betegek esetében az időfaktor kiemelkedő jelentőséggel bírhat.

Az új eljárás következtében egyértelműen csökkenhet a választási szabadság a betegek számára legmegfelelőbb terápia (és ezzel együtt a legjobb gyógyulási esély) kiválasztására, mivel az egyes terápiás területeken a nemzetközi és hazai szakmai irányelvekkel alá nem támasztott kötelező terápiás sorrendet ír elő. Ez az adott betegek számára – különösen az érintett terápiás területek (daganatos betegségek) halálozási adatait is figyelembe véve – visszafordíthatatlan kárt okozhat, hiszen csak a vonatkozó nyugat-európai és hazai terápiás protokollok előírásainak maradéktalan betartása jelent megfelelő garanciát az egyes területeken várható legjobb gyógyítási eredmény elérésére.

Ez az intézkedés akár több ezer beteg gyógyszeres kezelését is érintheti majd, akik olyan súlyos betegségekben szenvednek, mint az áttétes rosszindulatú bőrrák (melanoma), a tüdőrák, a prosztatarák, vastagbéldaganatok, továbbá súlyos időskori szemészeti kórképek, különböző súlyos autoimmun gyulladásos betegségek vagy a ritka kórképek közé tartozó Fábry-kór.

Az AIPM korábban, az előkészítő egyeztetések során többször kifejtett szakmai álláspontja változatlan: ez az új versenyeztetési eljárás az innovatív terápiák esetében Európában sehol másutt nem alkalmazott gyakorlat. Nem véletlenül, ugyanis rövid és hosszútávon is számos előnytelen következménnyel járhat a betegek, az orvosok és végső soron a magyar ellátórendszer egésze számára is.

Alapvető szakmai ellentmondás ugyanis, hogy az Európai Gyógyszerhatóság a szóban forgó innovatív terápiák mindegyikét egyedi, innovatív terápiaként vizsgálta meg és (szigorú vizsgálatok és bizonyítékok alapján) engedélyezte. Továbbá ezen elvek mentén kerültek befogadásra a magyar ártámogatási rendszerbe is hosszas hazai értékelést és a költséghatékonyságuk bizonyítását követően.

Ezzel szemben a most kiírt tenderek alapjául az a feltételezés szolgál, hogy ezek a gyógyszerkészítmények azonos hatásúak, miközben felcserélhetőségükre, helyettesíthetőségükre vonatkozó klinikai vizsgálati eredmények, sőt, erre irányuló semmilyen nemzetközi orvosi tapasztalat sem áll rendelkezésre.

Az előzetes egyeztetések során a NEAK többször is hivatkozott arra, hogy az általa felvázolt új beszerzési modell vonatkozásában bírja a hazai orvosszakma támogatását is, de az erre irányuló szakmai állásfoglalásokat az AIPM-nek többszöri kérése ellenére sem volt módja megismerni.

Az október 6-án megjelent közbeszerzési értesítés alapján a NEAK rendkívül rövid idő alatt tervezi lebonyolítani a tendertárgyalásokat. Egyesületünk véleménye szerint egy ennyi kockázatot magában hordozó, igen sok beteget érintő, rendkívül nagy horderejű, új gyógyszerbeszerzési eljárás kivitelezéséhez a betegek érdekében megfontoltabban kellene hozzáállni.Az AIPM többször is rámutatott, a korábbi finanszírozási technikák is alkalmasak lennének a kitűzött célok elérésére a jelenlegi terápiás választék megőrzése mellett. A hazai gyógyszerfinanszírozási rendszer a fenti elképzelésektől függetlenül – európai összehasonlításban is – rendkívül bonyolult, és jelenleg rendszerszinten sem támogatja az új terápiák magyarországi elterjedését. Ennek következtében ma már egyértelműen látszik, hogy a magyar betegek helyzete még a V4 országokhoz képest is aggasztó e téren.

Medicina Fórum

Munkatársunktól

Saját forrásból 800 millió forint étékben vásárolt CT és MR berendezéseket a főváros XIII. kerületi önkormányzata, amelyet szakorvosi javaslat alapján térítésmentesen vehetnek igénybe a kerület lakosai, a várakozási idő maximum két hét - mondta Tóth József polgármester. Az önkormányzat Visegrádi utcai Szakrendelőjének CT és MR Diagnosztikai Centrumában akár 24 órás műszakban is fogadják a pácienseket, mivel a szakrendelőn belül önálló, független egységként működik.

Az elmúlt években a kerületi betegek CT vizsgálatainak több mint 90 százalékát legalább 13 egészségügyi intézményben végezték. A fennmaradó 10 százalékon majdnem félszáz egészségügyi intézmény CT laborja osztozott, gyakran vidéki kórházak is. Ugyanez volt a tapasztalat az MR kapcsán. A beteg nyilván abba a centrumba ment, ahol éppen rövidebb volt a várakozási idő.

A Visegrádi utcai szakrendelőbe telepített CT a Revolution HD platform legújabb tagja. E típusból máshol még nincs az országban. Szakemberek úgy tartják: a Revolution HD berendezés biztosítja a ma elérhető legmagasabb felbontást a CT diagnosztikában. Különleges, ultragyors detektorának köszönhetően helyszínen bővíthető az úgynevezett spektrális képalkotással, amelyet a szakma a jövő fontos diagnosztikai eljárásának tart. A berendezéssel bármilyen CT vizsgálat – a legegyszerűbbektől egészen a legnagyobb kihívást jelentő kardiológiai vizsgálatokig – gyorsan, nagy felbontásban elvégezhető.

Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban először a XIII. kerület Visegrádi utcai szakrendelőbe került egy hipermodern MR berendezés is. Egész Európában is egyelőre csak néhány van belőle; az első „Voyagert” tavaly ősszel telepítették Párizsban. A gépen elvégezhető az összes olyan klinikai képalkotó vizsgálat, amely a nemzetközi irányelvek alapján a klinikai gyakorlatban szükséges. (Teljes körű szív-, neuro-, ízületi vizsgálatok, has/kismedence onkológiai vizsgálatok, többfázisú emlővizsgálatok, kontrasztos és nem kontrasztos érvizsgálatok.)

A XIII. kerületi Önkormányzat egészségügyi szolgáltatásainak régóta lényege a megelőzés, a gyors diagnózishoz jutás és az időben megkezdett gyógyító tevékenység erősítése. Mindez persze azt az elkötelezettséget is jelenti, hogy fontos az önkormányzatnak az emberek egészsége, életminőségük javítása, így az is, hogy jelentősen javuljanak a diagnosztikai lehetőségek. Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a kerületiek egészségügyi ellátására, folyamatosan fejleszti egészségügyi szolgáltatásait, csúcsdiagnosztikákat vásárol, kialakítja az arra épülő magas színvonalú szakrendeléseket, páciensorientált kiszolgálást. A XIII. kerület szűrőprogramjai egyedülállóak, a prevencióban nélkülözhetetlenek.

Évente mintegy ezer egészségügyi szűrést végeznek a XIII. kerületi rendelőkben; a kiszűrt kóresetek aránya 35 százalék. Valamennyi kiszűrt eset kapcsán az Egészségügyi Szolgálat külön, írásban tájékoztatja a beteg állapotáról a háziorvosát, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban lehessen a további orvosi intézkedéseket megtenni. A kerületi felnőtt lakosság előzetes bejelentkezés alapján, háziorvosi beutaló nélkül veheti igénybe az önkormányzati szakorvosi szűréseket.